2007. december 18., kedd

2005. szeptember 5., hétfő, Fisterra – Santiago

Szokatlan ébredés. Nem kell csomagolnom, sietnem, a busz csak 11-kor indul vissza Santiagóba. Fél kilenckor reggeli az alberguében, aztán még egy utolsó séta a városban. Mindenhol ismerős arcok tűnnek fel – a zarándokok, akikkel az elmúlt négy nap során találkoztam. Egymásra mosolygunk, integetünk. Még El Mariachi is felbukkant, az olasz gitáros, akiről kiderül, hogy valójában francia. Kár, pedig rendes kölyöknek tűnt, és olyan talján feje volt.

Két és fél órás buszozás után ismét Santiagóban vagyok. Irány a dormitórium, a maradék három éjszakát már ott fogom eltölteni. Mivel a kijelölt ágy már foglalt, adnak egy másikat. Az is foglalt. A harmadik végre üres. Elmegyek ebédelni, aztán tartok egy utolsó nagymosást, és lófrálok egyet a városban. Most már semmihez sincs kedvem, legszívesebben mennék haza. Hosszú lesz ez a három nap. Nem is a gyaloglás hiányzik, inkább az új ismerősök, akik néhány napig az útitársaim voltak: Uli, Lina, Anette, Johannes, El Mariachi.



Előző nap---------------------------------------------------Következő nap

Nincsenek megjegyzések: