2008. január 6., vasárnap

2005. augusztus 14., vasárnap, Sebrayo – La Vega

Elsőként indulunk. 9-re Villaviciosában akarunk lenni, mire nyitnak a boltok, a városháza és a TI iroda. Bebukjuk. Fél kilencre ugyan ott vagyunk, de vasárnap lévén a boltok zárva, a városháza szintén, a TI iroda meg fél 11-kor nyit. Bejárom az egész várost, háromszor eltévedek, és végül belebotlok a hátizsákja alatt görnyedező Siklóernyősbe, aki elmondja, hogy valahol nagyon messze van egy bolt. Végül egy pékségben az eladó srác elmondja, hol vásárolhatok be mindenfélét. Rita addig a főtéren vár.

Mire visszaérek, befutnak a többiek is. Lövésük sincs, merre kell menni. Mi Oviedo felé indulnánk, ők elméletileg a gijoni utat keresik. Egy ideig velük tartunk, aztán rátérünk egy másik útra, amelyik egy boltos néni szerint (a franc essen bele, most hogy bevásároltunk, egymást érik a nyitva tartó boltok) Oviedóba vezet. A Caminónak valamikor kereszteznie kell, ezért elindulunk rajta. 7 kilométer után, egy templomnál meg is találjuk a jelzést. Ennek örömére azonnal el is tévedünk, és egy hegyoldalban több utat is kipróbálunk, mire rájövünk, hogy vissza kell mennünk jó darabon. Ismét megvan az út, hamarosan utolérjük Pablót és Dabit, akik időközben megelőztek minket. Csatlakozunk hozzájuk, és nemsokára rátérünk egy keskeny, mindenféle szúrós biszbasszal teli, felfelé vezető ösvényre. Az út egyre járhatatlanabb, egy elágazásnál a srácok elindulnak az egyik irányba, de rögtön vissza is jönnek – az az út nem oké. Marad egy lefelé vezető ösvény.

Rita áll az élre, egyedül rajta van hosszúnadrág. 10 perc alatt sikerül megtennünk vagy 50 métert. Óriáspókokkal hadakozunk, csalánt, szederindákat és más szúrós-tövises retteneteket kerülgetünk. Vagyis csak kerülgetnénk, mert mindenhol ezek vannak.

Rita hirtelen megtorpan és közli, hogy nem hajlandó továbbmenni. Egy hihetetlenül nagy és csúf pók zárja el az utat, kényelmesen terpeszkedik a hálója közepén. Ott ül és néz. Rita kétségbeesetten fordul hátra a társaság férfinak hitt tagjaihoz. A vadállathoz én sem merek hozzányúlni, simán átharapná a torkom. Viszont lefényképezem, majd a segélykérő pillantást továbbítom a mögöttem álló Pabloék felé. Mégiscsak ők itt az őslakosok, biztosan tudják, mit kell tenni ilyen helyzetben. Tudják is. Pablo odanyújtja nekem a botját, és rémülten nyüszíti:

– Kill it! Kill it!

Biztosan nem látja rajtam, hogy ugyanúgy fosok a pók közelébe menni. A botot azért elveszem tőle, nagyobb biztonságban érzem magam. Közben a háttérben Dabi a Gyűrűk Uráról és a Banyapókról magyaráz valamit. Végül valahogy félrekotrom a bestiát, és folytatjuk az utat. Reméljük, hogy nem kell visszajönnünk. Félünk a bosszútól.

Olyan 10 méter után egy kétszer két méteres, viszonylag tiszta területre érünk, ahol egyszerűen megszűnik az út. Szerelvényigazítás következik: előkerülnek a hosszúnadrágok – eddig nem tudtuk felvenni, a tövisdzsungelben nem volt rá hely. A lábam csupa vér, és még vár ránk a pók visszafelé…

Ezúttal én állok az élre, és pókra, tüskékre, tövisekre ügyet sem vetve átcsörtetek a bozóton. Kiderül, hogy mégis a másik út a nyerő, és néhány száz méter után meg is találjuk a jelzést. A megpróbáltatások összekovácsolták a csapatot, az út hátralévő részét együtt tesszük meg, és remekül szórakozunk. Észre sem vesszük, máris La Vegában vagyunk.

Az albergue nem üres, már ott van Siklóernyős, Bariton, Bongyori (egy nem túl szimpatikus, állandóan vigyorgó, kigombolt sliccel közlekedő spanyol srác), és csodák csodája: Pavarottiék. Mi a szösz, mindenki meggondolta magát, és mégis a Primitivón jönnek?

Este a helyi kocsmában vacsorázunk. A szomszéd asztalnál a spanyol zarándokok jönnek össze. Zajos társaság, de jó hallgatni őket. Pablo és Dabi összeismerkednek valami helyiérdekű taggal, kávéznak, aztán lelépnek vagy 20 percre, visszajönnek, folytatják az iszogatást. Az asztaluk ugyanúgy várja őket, ahogy otthagyták. Egy idő után közlik, hogy ők most elmennek meditálni, és távoznak a falu vége felé. Nem lepődünk meg, sokan vágnak neki az útnak mindenféle vallási és spirituális megfontolásból.

Este segítek megvarrni Bariton féltenyérnyi vízhólyagját. Szerencsétlen, alig húzza magát.



Előző nap---------------------------------------------------Következő nap

Nincsenek megjegyzések: