2008. január 6., vasárnap

2005. augusztus 15., hétfő, La Vega – Oviedo

31 éves lettem, a Nagyfőnök éltessen.

Pablóék valamikor éjjel jöttek vissza a meditálásból, én már rég aludtam. Siklóernyőssel együtt készülődünk, jó utat kívánunk egymásnak. Ő nem áll meg Oviedóban („Nem nekem való a város.”), így valószínűleg nem találkozunk többet. Kár, rendes srác.

Egy kolostor mellett megállunk pihenni, de gyorsan szedelőzködünk is, mert fenyegető viharfelhők közelednek. Villámlás, mennydörgés mellékelve. Üvöltő zeneszó kíséretében odakanyarodik egy kisteherautó, mögötte egy motoros. A tag leszáll a motorról, és halálos nyugalommal sörös rekeszeket kezd lepakolni a kocsi hátuljából. Odaköszön nekünk és vigyorogva közli, hogy itten ma fiesta lesz. A viharfelhőkre mutogatunk: eső lesz itt, nem fiesta. Ellentmondást nem tűrően rázza a fejét. Nem, itt fiesta lesz. Oké, te tudod. Mi mindenesetre húzzuk a csíkot. A vihar szerencsére pont mellettünk vonul el. Korán érünk Oviedóba, de az albergue csak nyolckor nyit. Városnézünk, kajálunk és várakozunk. Befut (vagy inkább vánszorog) Bariton, és mutatja hogy fáj a lába. Busszal jött. Megtudjuk tőle, hogy a népek mégsem a Primitivón jönnek, csak kerülnek egy kicsit Oviedo felé, mert Gijonban nincs albergue. Aztán lefekszik a templom oldalába aludni.

Közben gyülekeznek az ismeretlen peregrinók, ők valószínűleg innen kezdik az utat. A téren feltűnően nagy a kolduskoncentráció, ismét sikerül levenniük némi apróra. Szinte már a jó öreg Magyarországon érzem magam, amikor a zarándokok fél nyolckor odacsődülnek a szállás elé, és ezzel a fél városban megakasztják a gyalogosforgalmat. Nekünk, a sokat megélt veterán peregrinóknak persze ez méltóságon aluli, maradunk a padon napozni. Besántikál Pavarotti és a haverja, aki beszél egy kicsit angolul. Előző nap megtudta, hogy Rita gyógytornász, és most megkéri, hogy kezdjen valamit Pavarotti lábával, mert nagyon fáj neki. Ritában tombol a segítőkészség; ha kinyit az albergue és aranytorkú barátunk lezuhanyozott, megnézi, mit tehet.

Érkeznek Pablóék. Átvedlünk spanyolba, és hangos kurjongatással üdvözöljük egymást. Érdeklődésünkre, hogy hol voltak ennyi ideig, Pablo elgyötörten felel: „Alkoholra cseréltük a vérünket.” Dabi egy kicsivel közlékenyebb: a tegnap esti „meditáláson” összejöttek néhány helyi arccal, múlt időbe tettek pár üveg sidrát, és némi növényzet is elfüstölődött. Valamikor éjjel tízkor értek vissza a szállásra, és reggel tízkor ébredtek, kissé másnaposan. Balszerencséjükre éppen belebotlottak a kolostor melletti festivóba, ahol újra sikerült beseggelniük, és az út további részéből csak annyira emlékeztek, hogy énekelve rohannak le a domboldalon.

A mese végeztével elindulnak „körülnézni”. Távoznak az egyik irányba, de egy perc múlva már jönnek is vissza két fazonnal, és eltűnnek egy másik sarok mögött. Ennyi idő kellett nekik, hogy társakat találjanak az újabb esti ivászathoz.

Az albergue pontosan nyit, a 18 ágy éppen hogy elegendőnek bizonyul. Előre elkönyvelem magamban, hogy ma nemhogy mosni nem fogok, de fürödni is csak nehezen. A spanyolok azonban meglepetést okoznak. A tizenakárhány férfi közül senki sem fürdik.

Pavarotti vigyorogva jelentkezik masszázsra, de Rita közli vele, hogy majd fürdés után. Pavarotti kedélyesen bólogat, valamiért úgy értelmezi, hogy Rita akar előbb megfürödni. Tisztázzuk a félreértést, mire közli, hogy az orvos utasítására nem fürödhet. Az andalúzokkal a háttérben vinnyogva röhögünk, miközben Rita az ótvar büdös Pavarottit masszírozza.

Szállás: 3 euro/fő



Előző nap---------------------------------------------------Következő nap

2 megjegyzés:

Ráth György írta...

Helló!
Egyet nem értek: Miért mentetek Sebrayo-ból La Vegába, amikor az pont ellenkező irány. Lásd:
http://caminodesantiago.consumer.es/etapa-de-san-esteban-a-sebrayo
Vagy ez egy másik Vega?

Névtelen írta...

Szia, ez bizony egy masik, raadasul extra neheziteskent meg kozel is vannak egymashoz:)

Ngabor