2008. január 6., vasárnap

2005. augusztus 18., csütörtök, Salas – Tineo

Talán utoljára kelünk ilyen korán. Bent vagyunk a hegyek között, meg a nyárnak is lassan vége, sokkal később kel a nap, és nem túl élvezetes lámpafénynél bukdácsolni a köveken. Hamarosan belegyalogolunk egy felhőbe, még a szempillánkra is kiülnek a vízcseppek. Kifejezetten hideg van, de nem érdekel. Végre igazi hegyek, erdők, fenyvesek.

Úgy kanyarodik az út, hogy három napfelkeltét is látunk, a napkorong átdereng a ködön. Csoda. Nem szólok egész délelőtt, némán nézek ki a fejemből, épp csak a nyálam nem csorog. Vagy legalábbis csak egy kicsit.

Nagyon jól haladunk, délre meg is tesszük a 19 kilométer Tineóig. Rita térde szinte teljesen rendbejött, a fájdalom most az összes többi testrészén oszlik meg, ami már sokkal kezelhetőbb. Az egész város pezseg, éppen egy festivo második napjára értünk ide. Jó fejek ezek a hispánok, egyik festivo éri a másikat, köztük néha tartanak 2-3 nap szünetet.

Az albergue kiváló, ráadásul donativós, csak a férfi zuhanyzóban nem ég a lámpa. Eszembe jut, hogy talán fejlámpában kéne fürdenem, de aztán bizarrnak találom az ötletet és elvetem. A hospitalero egy barátságos öregúr, mindenkinek részletesen elmagyarázza az útvonalakat, elmondja, hol lehet kaját venni és hasonlók.

Este Raul spanyol káromkodásokat tanít nekünk, de tapasztalnia kell, hogy az andalúzok már megfelelő képzésben részesítettek mindkettőnket; aztán kitalálja, hogy másnap velünk tart, és megpróbálja beszervezni az egyik osztrák lányt, Sashát is. Hamvába holt próbálkozásnak bizonyul, de nem is baj. Majd útközben kialakul, ki kihez csapódik. Raul meg jó gyerek, de egyszerre fél óra bőven elég belőle.



Előző nap---------------------------------------------------Következő nap

Nincsenek megjegyzések: