2008. január 6., vasárnap

2005. augusztus 4., csütörtök, Castro Urdiales – Pontarrón de Guriezo

A sulit csak hétkor nyitják, ezért viszonylag későn indulunk. Buszos barátaink előttünk távoznak, gondolom délre megint meglesz nekik a 38 kilométer Laredóig. Tegnap még mi is töprengtünk, hogy elmegyünk addig (mármint gyalog), de a tegnapi nap sokat kivett belőlünk, így csak 15 kilométert tervezünk.

Az islaresi kempingben a hölgy közli, hogy csak akkor ad pecsétet, ha ott alszunk. Biztosan el kell számolnia a téntával…

És elkezdődik a vesszőfutás.

Az alberguét keresve kábé 6 kilométert tévelygünk egy Guriezo nevű helyen, ami 5-6 kisebb településből áll, érzésem szerint akkora területen szétszórva, mint Budapest. Egyedüli látnivaló a csinos rendőr leányzó, aki kedvesen eligazít minket. Hát persze hogy vissza kell mennünk vagy három kilométert. Már bosszankodni sem tudunk, útközben még alszunk is egy jót egy padon. Az útmutatónk szerint a városházán kell szállás után érdeklődnünk. A barátságos bennszülöttek közlik, hogy Pontarrón (a hely, ahová a rendőrlány szerint mennünk kell) két kilométerre van arra. A városháza meg kettőre az ellenkező irányban. A sokat látott, tapasztalt túrázó ilyenkor elemzi az információkat, mérlegel. A rendőrkislány sokkal jobban nézett ki, mint a szőrös cantabriai paraszt, ezért hajlamos vagyok inkább az előbbinek hinni.

A hideg ráz minket ettől a helytől. Simán elképzelhető, hogy naplemente után jönnek az élőhalottak.

Végre megtaláljuk Pontarrónt. Ami valójában El Pontarrón. Ilyen neveket adnak a horrorfilmekben a településeknek. Egy kocsma, és körülbelül tizenöt ház. A kocsma neve: Bar el Pontarrón. A tulajdonos Angeles Perez Gomez. A személyzet három nőből áll – egy szőke, egy vörös és egy fekete. Tiszta „Alkonyattól pirkadatig” feeling. Menekülni kéne, amíg be nem sötétedik.

Megkapjuk a kulcsot, átballagunk az alberguébe. Hatszor elmegyünk mellette, mire megtaláljuk. Az udvaron egy kikötött kutya ugat folyamatosan – már csak ez hiányzott. Elég nagy a kosz meg a rumli, szóval otthonos a hely, de Rita nekiáll takarítani, és tíz perc alatt tönkrevágja az egészet. Bosszúból lefényképezem seprűvel a kezében. Jól áll neki.

Vacsoráig alszunk egyet. A rémálmokon már meg sem lepődünk. Saját álmom szerint tüdőrákban haldoklom, Ritának szintén valami hasonló kaliberűt sikerül összehoznia.

A kocsmában kajálunk, de nem maradunk bent, a kinti asztalok egyikénél telepszünk le. Biztos, ami biztos.

Az ingyenes alberguében éjszaka csak ketten vagyunk, jól bezárkózunk.

Ja, a folyó közvetlenül az ablak alatt folyik. Visszafelé. (Persze, csak a dagály…)

És valami rohadt nagy vadállat is megcsípte a vádlimat, ami másfélszeresére dagadt. Egy mutáns bögöly lehetett. Szerintem holnaptól elkezdek oszlásnak indulni, és zombiként fogom végezni.



Előző nap---------------------------------------------------Következő nap

Nincsenek megjegyzések: