2005. július 30., szombat, Cenarruzza – Guernica

Ezúttal mellőzzük a hajnali kelést, megvárjuk a 7 órás reggelit, és reménykedünk benne, hogy a Boss ismét odaküldi a felhőket a nap elé. Kicsit túlspilázza a dolgot – fél óra múlva szakad az eső. Mindketten szarul aludtunk, a matracok rettenetesen puhák voltak. Csalódtam a szerzetesekben. Ráadásul a holland lány a szomszédos ágyon vaddisznó módon horkolt.

A reggeli meglehetősen egyszerű: kenyér, vaj, kávé. A szerzetesek feledtetni próbálják a matracokat.

Alig 18 kilométer után, délután kettőre már Guernicában is vagyunk. Az albergue egy Youth Hostel, 13 euro/fő egy éjszakára. Baszkföldön rohadt drága a szállás. A szupermarketben sikerül egy kábé 5 euro értékű vásárlással felváltanunk az 500 eurósunkat. Megy ez, csak sokat kell mosolyogni.

A TI irodában három kedves lány üldögél, természetesen egyikük sem beszél angolul. Viszont az egyikük tud franciául. Hurrá. Akkor inkább maradjunk a spanyolnál, ezen a nyelven legalább már tudok kávét kérni. Elmutogatják, hogy ha visszajövök két óra múlva, akkor a következő műszakban lesz valaki, akivel angolul is kommunikálhatok. Ennyire nem fontos a dolog, csak információ kell a holnapi útvonalról, szállásról, és persze pecsét. Már kifejlesztettem a tökéletes mondatot: „Kaphatnék egy sellót a credentialomba?” Közben a pecsételés mozdulatait utánzom. Így ők is megértik, miről van szó, és nekem is az az érzésem, mintha értelmesen beszélnék. A magyar szavakat a változatosság kedvéért néha angolra cserélem. Nekik úgyis mindegy.

A délután további része az albergue nyitásáig a nyilvános mellékhelyiség keresésével telik. Nos, ilyesmi nincs a városban. Ez tuti, bejártam az egészet. Végső kétségbeesésemben bevetem magam egy tabernába, és a kocsmárostól kérek egy budikulcsot, meg mellé egy kávét, hogy ne nézzen csövesnek.

Éjjel hordákban támadnak a szúnyogok; végül komoly veszteségek árán bár, de sikerül visszavernünk a rohamokat.

Előző nap---------------------------------------------------Következő nap